Romániában a Babes-Bolyai Tudományegyetem vezetői ismerték fel elsőként, hogy a több évtizedes elzártság után átfogó és radikális tantervi-kutatási reformokra van szükség ahhoz, hogy felzárkózzanak az európai egyetemek színvonalához, vázolta a helyzetet Cs. Gyimesi Éva tanszékvezető egyetemi tanár. Az elmúlt években az egyetem nemzetközi kapcsolatai kibővültek, integrálódtak a regionális hálózatokba, a Szokratész - és Erasmus-programokba, amelyeknek Brüsszelben van a központja. A kolozsvári egyetem 14 ezer hallgatójából háromezer magyar, mintegy ezernyolcszázan tanulhatnak anyanyelvükön. A magyar oktatók száma megközelíti a százhatvanat. A romániai magyar értelmiségi utánpótlás maradásra bírásához olyan kutatási és intézményi hálózatot kell létrehozni, ahol a legkiválóbb tanárok és diákok az európai egyetemekre jellemző követelmények szerint együtt dolgoznak. Határozottan elitképzésre gondol. Ez már korábban felvetődött, Venczel József 1935-ben - 23 éves korában -, arról értekezett a kolozsvári Erdélyi Helikonban, hogy a budapesti Eötvös Kollégium mintájára Kolozsváron létre kellene hozni a kisebbségi elitképző Collegium Transssylvanicumot. Cs. Gyimesi Éva többedmagával ezt valósította meg 1993-ban, alapítványuk létrehozásával és ugyanúgy nevezték el, ahogy Venczel József annakidején javasolta. Szeretné, ha ez lenne a magyar értelmiségi elitképzés egyik háttérintézménye. Ez nem az egyetem falai között történik. Cs. Gyímesi legkedvesebb vállalkozása a kolozsvári bölcsészek Láthatatlan Kollégiuma, a budapesti hasonló nevű intézmény "kistestvére". A különféle magyar és nemzetközi pályázatokon sikerült anyagi támogatáshoz jutniuk, kibéreltek egy háromszobás lakást, ahol naponta több mint nyolcvan diák veszi igénybe az alapítvány szolgáltatásait. Eddig hét számítógépet vásároltak, amelyeket rákacsoltak a Soros-internet programra. - A Kolozsváron működő patinás tudományos egyesületek miért nem fogadják be a Collegium Transsylvanicumot? - tette fel a kérdést Fábián Péter. Cs. Gyimesi Éva "igyekezett tapintatosan válaszolni". Szerinte a hagyományőrzőbb erdélyi magyar tudományosság idegenkedik az új időktől, a változásoktól. Az erdélyi magyar tudomány legtekintélyesebb képviselői humán területen azt tartják kutatásra érdemes témának, ami a múlthoz kapcsolódik. Ettől a szemlélettől a szociológia igen távoli, ők viszont éppen ezt művelik. - A Collegium Transsylvanicum jogi személy, ennek ernyője alatt szervezte meg kitűnő partnere, Magyari Vincze Enikő a Tudományos Kutatási Programok Intézetét. Ez összefogja a szakkollégiumokat, a szociológiait, ahol magyar és román diákok dolgoznak együtt, a fizikusokét, a filozófusok Diotima Körét, az irodalomelméleti kurzust, a Kultúra és Kutatási Központot. Ugyancsak az intézet gondozza a különféle kiadványokat. A kutatásokhoz kapnak támogatást. Magyarország segíti munkájukat: a Művelődési és Közoktatási Minisztérium fedezi a vendégtanárok útiköltségét, a jövőben pedig a Széchenyi-program keretében fizetésüket is biztosítja és átutalja az anyaországban érvényes hallgatói fejkvótát. - A szakkollégiumok diákjai közül már többen szereztek külföldi ösztöndíjat. Cs. Gyimesi Éva reméli, hogy hallgatóik közül kerülnek ki az új doktoranduszok, a majdani egyetemi oktatók. - A kolozsvári Láthatatlan Kollégiumot Hannah Arendt-díjra javasolták, ez anyagi segítséget jelenthet. /Fábián Péter: Magyar elitképzés Kolozsvárott. = Népszabadság, dec. 24./
1999. január 21.
Életének 70. évében elhunyt Czine Mihály Széchenyi-, József Attila- és Darvas József-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, az irodalomtudomány doktora. A második világháború után feltűnt első generációs értelmiség egyik legkiválóbb alakja, az Eötvös Kollégium hallgatója volt. 1956-tól 1964-ig a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtörténeti Intézetében dolgozott. Azt követően az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara XX. Századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének munkatársa. Életét két témakör kísérte végig: a népi irodalom és a határon túli magyar irodalom. Első volt, aki a határon túli magyar irodalmat az egyetemes magyar irodalom részének merte felvállalni. A tiltásokkal is dacolva ő foglalkozott először Magyarországon a határokon túli magyar irodalommal. A mai határon túli magyar irodalommal foglalkozó irodalomtörténészek mind az ő köpönyegéből bújtak ki, állapította meg nekrológjában Gönczi Ivor. /Új Szó (Pozsony), jan. 23., Elhunyt Czine Mihály irodalomtörténész. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./ Nemzedékek hallgatták, de nemcsak egyetemisták. Járta az országot és előadásokat tartott. /Magyar Nemzet, jan. 22./ Czine Mihály /Nyírmeggyes, 1929. április 5. - Budapest, 1999. január 21 ./
2001. május 26.
Az Eötvös Kollégiumhoz hasonló diákközpont létesítését tervezi a Szórvány Alapítvány, és ehhez szeretné megnyerni a Sapientia Alapítvány támogatását. Amint Bodó Barna elnök a Szórvány évi közgyűlésén elmondta: "A kollégium magja is lehetne a Tudományegyetem Temesvárra kihelyezett tagozatainak, amelyet a Sapientia szintén fontolóra vesz". - A nyelvek éve elnevezésű program keretében az Interkulturális Központtal, a Német Fórummal és a helyi roma szervezettel közösen a Bánság legszínesebb nemzetiségi összetételű községének, Temesrékásnak a szociográfiai feltérképezését tervezik. - Bodó jelezte, hogy néhány hónap múlva elkészül a Romániai Magyar Évkönyv legújabb száma, és kilátásban van egy szórványkötet megjelentetése is. /Gurzó K. Enikő: Eötvös-féle kollégiumot tervez. = Krónika (Kolozsvár), máj. 26./
2003. február 20.
Tüdős S. Kinga /sz. Sepsiszentgyörgy, 1948/ Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen párhuzamosan végezte a pszichológia és a művészettörténet szakot. A pszichológia szakra vették fel, azután Budapesten jelentkezett a művészettörténet szakra is. A két szakot nem lehetett társítani, így párhuzamosan végezte a két szakot. Bejutott az Eötvös Kollégiumba, megismerkedett olyan értelmiségiekkel, mint Csoóri Sándor, Utassy József, a két Kósa, Borsi Kálmán Béla. A diploma megszerzése után Budapesten a Magyar Nemzeti Galéria alkalmazta kutatónak. 1878-ban férjhez ment Tüdős István bukaresti pszichológus egyetemi tanárhoz. Csucsuja István a Iorga Intézetből hazament Kolozsvárra egyetemi tanárnak - ott van most is -, megürült a posztja. Demény Lajos, a nemzetiségi osztály vezetője hívta Tüdős S. Kingát, jöjjön az intézetbe, Csucsuja helyére. Sokat tanult Demény Lajostól és Vekov Károlytól, aki később Kolozsvárra távozott, jelenleg parlamenti képviselő. Demény Lajos tanácsára fordult a forráskutatás felé. Anyagot gyűjtött a Székely Oklevéltár következő kötetéhez. Tüdős S. Kinga 1995-ben szerezte meg a doktori címet, az 1935. évi székelyföldi katonai összeírásokat dolgozta fel, ez könyvalakban is megjelent: Erdélyi hétköznapok, Osiris Kiadó Budapest, 2001. Tüdős S. Kinga fontosabb tanulmányai és könyvei: Erdélyi védőrendszerek a XV-XVIII. Században /Osiris, Budapest, 1995/, ennek bővített változata a Háromszéki templomvárak /Mentor, Marosvásárhely, 2002/, Egy székely nemesasszony élete és személyisége Apafi korában /Tanulmány Lázár Erzsébet gyergyószárhegyi grófnőről, Sárospatak, 2000./, Székely főnemesi életmód a XVIII. század alkonyán /Kriterion, 1998/. Társszerzője volt a Scripta manent címmel 2001-ben Demény Lajos akadémikus 75. születésnapjára megjelent kötetnek. Legújabban a Duna Televízióban mutatja be Erdély műemléktemplomait. Tüdős S. Kinga elmondta, hogy nem fogadják tárt karokkal a levéltárakban, de amikor látják, hogy jegyzetel az asztalnál, beletörődnek. Munkássága, érdeklődési köre sokirányú. Tíz éve gyűjti az erdélyi iskolamesterek, deákok, papok, prédikátorok adatait. Hasonlóan gyűjti a végrendeleteket, az eddig összegyűlt anyagból elindítja az Erdélyi testamentumok sorozatot. A háromszéki anyag már összeállt: 1958-tól 1711-ig 140 ember végrendeletét teszi közzé forrásanyagként. A következő kötet lesz: Erdélyi főnemesek és nemesek testamentumai. A legizgalmasabbnak tartja az egyik következő kötetet: Erdélyi fejedelmek testamentumai. Nagy segítség számára, hogy a Mentor Kiadó vállalja munkái közzétételét. Tüdős Simon Kinga kitért arra, hogy a román szakkiadványok recenziókban közlik a magyar történészek munkáit, így a román történészek nagy vonalakban ismerik munkásságukat. A székely katonai összeírások, vagyis a lustrák, továbbá az általa közölt forrásmunkákban ezer és ezer személy adatai fordulnak elő, ezek mind magyar nevek. Hogyan lehet ezután hangoztatni, hogy Székelyföldön román őslakók éltek, akiket azután elmagyarosítottak. Ha egész vidékek /Kászon, Gyergyószék, Orbaiszék stb. - nem mutat ki egyetlen idegen hangzású nevet, akkor ezen nincs mit vitatkozni. Ahol elvétve előfordul román név, ott megjegyzik, hogy Havasalföldről vagy Moldvából jött ide. Demény Lajos a Székely Oklevéltár hatodik kötetében közli Marosszék, Aranyosszék, Csík, Gyergyó, Kászon és Udvarhelyszék 1635 és 1653 közötti összes hadköteles férfiainak névsorát. Ez elég bizonyíték. Rengeteg feltárni való anyag várja még a kutatókat a levéltárakban. Megírta Jobbágyélet a fejedelemkori Erdélyben című könyvét a következő alcímmel: Jövevényjobbágyok Háromszéken 1616-1698. Ez a munkája is igazolja, hogy nem igaz az a vád, hogy a magyar nemesek elnyomták a románokat. Az általa közölt szerződésekből más kép tárul elénk. Kiderült, hogy a román jobbágy még előnyöket is élvezett. / Tüdős Simon Kingával beszélget Barabás István. = A Hét (Bukarest), febr. 13., folyt.: febr. 20. /
2003. április 7.
Szabó Dezső, a XX. század magyar irodalmának nagy egyénisége Kolozsvárt született, a Református Kollégiumban nevelkedett, és itt bontakozott ki írói tehetsége. A Segítség és az Elsodort falu korában nagyhatású regényei után, élete főművének szánta az Életeim: születéseim, halálaim, feltámadásaim című önéletrajzát, amelyet tizennyolc részre tervezett, s amely 1945. január 13-án bekövetkezett halálakor a hatodik résznél félbeszakadt. Szabó Dezső hagyatéka az író műveinek szerzői jogából, könyvtárából és kézirataiból állott, köztük volt a megírt önéletrajz 2000 oldala. Az önéletrajz kéziratának lapjait Hőgye Mihály református lelkész összeszedte és elrejtette. 1950-ben Keresztúri Dezsőhöz juttatta el, aki az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárában helyezte el. Innen került kiadásra Életeim címmel 1965-ben a Szépirodalmi Kiadónál, majd 1982-ben a bukaresti Kriterion Kiadónál. Annak idején megjelent Szabó Dezső végrendelete Búcsú és testamentum címmel. Eszerint "Összes, bárhol található már kinyomtatott vagy még kézírásban levő írásaim minden szerzői jogát (magyar nyelvű kiadás, fordítás, dramatizálás, részek közlése stb.) hagyom második Édesanyámra, a kolozsvári református főgimnáziumra. Azzal a hagyással, hogy a jogok jövedelméből erdélyi magyar parasztgyermekek nevelése és tanítása összes költségeit (ruháztatás, lakás, koszt beleértve) vállalja a nyolc gimnázium évek alatt...". Végrendeletét Szabó Dezső nem íratta alá két tanúval, nem hitelesítette közjegyzőnél, ahogy a törvények előírták, s így azt a bíróság nem fogadhatta el bizonyító okiratként. A hagyatékról hosszú tárgyalássorozat után bírósági döntés született. Miután két örökös a végrendeletnek a kollégiumra vonatkozó részét elismerte, kettő pedig nem, a bíróság a kolozsvári Református Kollégiumnak ítélte a szerzői jogok 50%-át, s a másik 50%-ra újabb per megindítását rendelte el. A könyvtárat Szabó Dezső rokonságának: testvéreinek és Jenő nevű elhalt fivére gyermekeinek ítélték. A magyar kultuszminisztérium a könyvállományt az örökösöktől megvásárolta, és az Eötvös Kollégiumba szállíttatta, azzal a szándékkal, hogy azt a kolozsvári Református Kollégiumnak ajándékozza. Később a mindkét országban meghozott államosítási törvények megakadályozták a bírósági határozatok gyakorlatba ültetését, valamint a könyvtár Kolozsvárra szállítását. Talán még ma sem késő, hogy a Szabó Dezső műveinek szerzői jogáról szóló törvényszéki határozatot a mai Református Kollégium, az Erdélyi Református Egyházkerület a maga számára érvényesítse, s az író könyvtárát végre megszerezze. A Kolozsvárt működő Szabó Dezső Egyesület is segíthetne. /Kolozsvári József : Szabó Dezső hagyatékáról. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./
2003. augusztus 16.
Tonk Sándor két évvel ezelőtti vallomása életútjáról. Azt szeretném, ha a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetemen képzett fiatalok jó mérnökök, jó tanárok, jó közgazdászok, de egyben jó magyarok is lennének - jelentette ki az egyetem indulásakor adott interjúban Tonk Sándor. Az akkor rögzített beszélgetés mindeddig nem jelent meg nyomtatásban. Kolozsváron élte le életem talán legfogékonyabb időszakát, mely életét is meghatározta. Jakó Zsigmond professzorral való találkozása élete meghatározó találkozása volt. A hatvanas években a Babes-Bolyai Tudományegyetemen még kiváló tanárok tanítottak. Jakó Zsigmond, Pataki József, Csetri Elek, Imreh István vagy a román professzorok közül Francisc Pal, aki a legkiválóbb bizantológus középkorkutató volt. Amikor végzett, 1969-ben üresedett meg Marosvásárhelyen a Teleki Téka könyvtárosi állása, meghalt Fick László. Három esztendőt dolgozott ott, aztán pedig húsz esztendőt a Román Akadémia marosvásárhelyi Társadalomtudományi Intézetében. A Marosvásárhelyen töltött közel harminc esztendő volt élete legnyugodtabb korszaka. A Román Tudományos Akadémia intézetében maga tűztem ki saját maga számára a célokat, ő alakította ki a tudományos tervet. Jakó Zsigmond befolyása döntő volt abban, hogy az oklevéltan, a középkori írásosság történetével kezdett foglalkozni. Már a szakvizsgadolgozata, az első igazi kutatása az erdélyi középkori közjegyzőség történetéről szólt. Jakó Zsigmond fogalmazta meg egy tanulmányában: el kell készíteni az erdélyi magyar társadalom értelmiségi kataszterét a középkortól napjainkig. Tonk erre vállalkozott. Tíz évig tartott a kutatás első szakasza, 1979-ben jelent meg az Erdélyi diákok középkori egyetemeken című kötete. A munkát Szabó Miklóssal folytatta, és közösen adták ki az 1520-1700 közötti időszak feldolgozását. Ennek az anyagából készült a doktori disszertációja is, amelyet 1992-ben védett meg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A 90-es változás után elindult Kolozsváron a magyar nyelvű egyetemi oktatás. Súlyos volt a tanárhiány. 1989-ben mintegy 80 magyar egyetemi oktató dolgozott Kolozsváron. Ma (2001-ben) körülbelül 350 él és dolgozik.Tonk Sándornak is tanítania kellett. Keserves évek voltak ezek, jegyezte meg, egyik napról a másikra három tantárgyat kellett tanítania. Három olyan tantárgyat, amit annak idején három nagyformátumú egyéniség: Jakó Zsigmond, Francisc Pal és Pataki József tanított. Egy időben kellett az egyetemes középkor történetének a kurzusát, Bizánc történetének a kurzusát, és a történelmi segédtudományokat leadnia. Hajnalban 3-kor, 4-kor kelt, készült az előadásaira, ráadásul ingázott Kolozsvár és Marosvásárhely között. Bekapcsolódott az egyetemszervezés munkájába. Amikor látták, hogy ellenállásba ütköznek az önálló állami egyetem visszaállítását célzó tervek, egyéb megoldási lehetőségeken is kezdtek gondolkozni. Valamikor 96- 97-ben néhányan papírra is vetették az elképzeléseiket. Tonk álmaimban mindig a budapesti Eötvös Kollégium lebegett. Jogos a kérdés, szükséges-e anyanyelven tanulni a globalizálódó világban? Jó szakembert bármilyen nyelven lehet képezni. "Csakhogy az egyetem mindenkor többet vállalt, mint a szakemberképzés. Az erdélyi magyarság számára az egyetem léte nemcsak azt jelenti, hogy anyanyelven lehet szakmát tanulni, hanem azt is, hogy van egy meghatározó szellemi centruma a közösségnek. Azt szeretném, ha a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen képzett fiatalok jó mérnökök, jó tanárok, jó közgazdászok, de egyben jó magyarok is lennének. Ehhez pedig nem elég a szakma ismerete. Az egyetem szellemisége kell hozzá."/Gazda Árpád: Az egyetemnek lelki, erkölcsi tartást is kell nyújtania. = Krónika (Kolozsvár), aug. 16./
2005. november 30.
Baján november 10–12-e között rendezték meg az Európai Konferenciát Európai uniós integráció és a kisebbségek – fejlődhetünk együtt? címmel. A konferencia társszervezésében az Európai Bizottság budapesti képviselete mellett a Konrad Adenauer Alapítvány, a Hanns-Seidel Alapítvány és az Antall József Alapítvány is kivette részét, csakúgy, mint az Eötvös József Kollégium, az Alsó-Ausztriai European House, valamint az ausztriai Pán-európai Unió és az EALIZ. A Magyarországon élő kisebbségek helyzetét Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman ismertette, Christoph Pann professzor a Dél-tiroli Volksgruppen Institute képviseletében pedig az európai kisebbségek jogi helyzetéről beszélt. Előadást tartott Dr. Günther Rautz, a boseni (bolzanói, Dél-Tirol, Olaszország) Európai Akadémia (EURAC) kisebbségi autonómiákkal foglalkozó osztályának képviselője is, aki az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Egyesülete (MIDAS) főtitkára is. A második világháború előtt és alatt a magyarországi németek száma elérte a félmilliót, azóta azonban folyamatosan csökken. 1947-ben 250 000 magyarországi németet telepítettek ki az országból. Akik maradtak, az asszimiláció veszélyének voltak kitéve. A legutóbbi, 2001-es népszámlálási alkalmával a lakosoknak négy kérdésben kellett választ adniuk: anyanyelv, nemzetiség, a nemzeti kultúrához való kötődés, és a családban, illetve baráti körön belüli nyelvhasználat. A négyből legalább egy kérdés alapján 120 ezren vallották magukat német nemzetiségűnek, A legutóbbi, 2002-es helyhatósági választásokat követően Magyarországon a kisebbségi önkormányzatok száma 1853-ra nőtt. A magyarországi németek a maguk 341 kisebbségi önkormányzatával és 35 polgármesterével a romák után a második helyen állnak. /Günther Rautz: Tudósítás a bajai kisebbségi konferenciáról. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./
